Mianmar - Burma  

:: Burma és a buddhizmus

:: Hírek Burmából

:: Burmai  konyha
:: Burmai  teák
:: Burmai  gyógymódok

Világvevő - 2003 augusztus 23.

Salamon István

Lecsendesített tudattal - burmaiak

Ha Mianmar, akkor Burma, ha Burma, akkor katonai diktatúra és bojkott, plusz egy karizmatikus Nobel béke-díjas ellenzéki politikus hölgy. És a 48-50 milliós ország lakói, az ország ős-buddhista kultúrája? A pagodáktól, kolostoroktól, és buddhaszobroktól hemzsegő vidék, a mindig sétáló szerzetesekkel? Rövid ki- és betekintés Altmann Andrea segítségével…

- Amikor megbeszéltük ezt az interjút és találkoztunk, akkor első mondatainkban mind a ketten Burmát emlegettük...

- Pedig az ország hivatalos neve: Mianmar. És ez az új név valójában nem is olyan új, hiszen régen is így hívták az országot. Csak az angol gyarmati időszak alatt keresztelték át Burmának, és mivel mi is az angol befolyás alatt élünk, ezért inkább ez a név terjedt el, a Mianmar elnevezés sokkal kevésbé maradt meg a köztudatban. Ennek az is az oka, hogy az utóbbi tíz évben nem sokat hallunk, nem sokat olvasunk Mianmarról vagy Burmáról.

- Azt mondják, hogy ebben az országban egyszerre van jelen az arany és a nyomor.

- Tény, hogy nagyon sok ellentmondás feszül egymásnak ebben az országban. Egyrészt egyfajta katonai diktatúra jellemzi, másrészt viszont rendkívül nagyfokú a buddhista vallás elterjedése, és a buddhista vallási gyakorlatokat nagyon magas szinten művelik. Nagyon érdekes ellentmondás, hogy az emberek egyáltalán nem hajlandók a politikáról beszélni, viszont nagyon szívesen beszélnek Buddha tanításairól, sőt úgy beszélnek róla, mintha a történelmi Buddha még ma is ott élne köztük - pedig ő ugye köztudottan 2500 évvel ezelőtt élt. Említette, hogy milyen rengeteg helyen látni aranyat, aranyozást Burmában. Ezt az aranyat nem a helyi lakosok viselik ékszerek formájában, hanem a pagodáikat borítják vele. Feltűnően sok pénzt költenek a pagodaépítésekre, Buddha szobrok létrehozására, illetve a pagodák az aranyozására - ezért is hívják Mianmart vagy Burmát Aranyföldnek.

- A diktatúrát hogyan lehet érzékelni? Ön többször járt ott és kézzelfoghatóan, közvetlenül szerzett tapasztalatokat.

- A politika gyakorlatilag teljesen áthatja az emberek életét. Bármit szeretnének az életben elérni, mondjuk valamiféle állami munkahelyet szerezni, vagy például egy pagoda restaurálásához, felépítéséhez engedélyt kérni, esetleg az elkészült épületet bearanyozni vagy felszentelni - ezeket mind-mind csak megfelelő politikai engedéllyel tudják megtenni. És ekkor bizony azok, akik politizálnak, vagy olyan dolgokat mondanak, ami a hivatalos irányvonaltól elüt, hátrányba kerülnek a többiekkel szemben.

- De például az önök mozgását nem korlátozták?

- Gyakorlatilag '94 óta szabadon lehet mozogni Burmában. De azért ez a szabadság nem egészen teljes. Tehát ha valaki vidékre utazik, és nem szervezett turistacsoporttal megy, akkor bizony könnyen előfordulhat, hogy azt veszi észre: valaki követi. Velem is megesett, hogy biciklivel voltam vidéken és szerettem volna egy nagyon érdekes, hegy tetejére épült pagodát megnézni. Egy idő múlva észrevettem, hogy valaki jön utánam. Az illető  megkérdezte, hogy hova megyek, majd azt állította magáról , hogy tanár és segíteni szeretne nekem. De aztán végül is amikor este egy kolostorban megszálltam, egyértelművé vált, hogy az illető engem követ, merthogy ő is épp azt választotta. Amikor szóvá tettem, hogy miért nem megy már haza aludni, elmondta, hogy neki sajnos itt kell maradnia... vagyis feltárta a lapjait. Csak akkor nyugodott meg, amikor elhagytam a falu határát. Attól kezdve már nem az ő körzetébe tartoztam.

- Ezekből a történetekből is az derül ki, hogy ön nagyon szereti ezt az országot, amelyet a maga sokszínűségével, ellentmondásaival együtt igyekszik megismerni és elfogadni.

- Mianmarban a mindennapok szerves része a buddhista vallás.Tulajdonképpen nem is vallásról kéne beszélni, ugyanis  valójában nem is Istenhitről van szó, hanem egy úgynevezett pszichofiziológiai rendszerről. Ez azt jelenti, hogy az emberek hisznek abban, hogy a meditáció segítségével, illetve egy bizonyos fajta életvitellel (amiben nagy szerepet játszik a morális szabályok betartása és az olyan viselkedési szokások, mint az adakozás vagy a nagylelkűség) képesek lesznek arra, hogy előbb-utóbb megszabaduljanak az emberi létezéstől, vagyis arra, hogy ne kelljen újjászületniük, vagy legalábbis  (mivel bizonyos szabályokat betartanak és fejlesztik a tudatukat) előnyösebb újjászületéshez jutnak. Az, hogy ez a hitrendszer a burmai emberek számára mértékadó, abból is látszik, hogy ma ötszázezernél több buddhista szerzetes gyakorol Burmában. Van körülbelül tíz olyan szerzetes, akit az állam tart el, nagyrészük azonban az emberek felajánlásaiból él. Nagyon érdekes szokás továbbá, hogy Burmában  minden fiúnak - de mostanában már egyre inkább a kislányoknak is - életük során legalább háromszor be kell állniuk szerzetesnek és alkalmanként legalább egy-három hónapot kell eltölteniük egy kolostorban. Ez nagyon nagy érdem a család, illetve a fiatal számára is.

- Ez azt is jelenti, hogy ez a téma a hétköznapi társalgás része?

- Ez olyannyira így van, hogy tényleg minden pillanatban erről van szó. Hogyha az ember találkozik valakivel az utcán és elkezd beszélgetni vele, akkor az illető néhány perc múlva már felajánl neki valamilyen ételt vagy valamilyen ajándékot - legyen az egy külföldi vagy bárki más, a szomszédja vagy a rokona - és el is mondják, hogy ez azért fontos, mert a mi Buddhánk azt tanította, hogy ilyen módon kell adakozni. Nap mint nap ellátogatnak a pagodákba, bemennek oda, leülnek a Buddha-szobor elé és ott meditálnak. Lecsendesítik a tudatukat és egyfajta lelki erősítésre törekszenek. Mindennek az a célja, hogy képesek legyenek a morális szabályokat betartani. Március végére - április elejére esik a burmai új év. Ekkor minden évben tömegek vonulnak kolostorba, hogy ott eltöltsenek legalább egy hetet, tíz napot egy intenzív meditációs kurzussal. Ami azzal jár, hogy reggel háromkor kelnek fel és este 9 vagy 10 óráig gyakorlatilag egész nap ülő-álló meditációkat végeznek. A céljuk ezzel az, hogy anélkül, hogy beszélgetnének, írnának vagy olvasnának, a tudatukat minél magasabb szintre juttassák. Megszabaduljanak a tisztátalan tudatállapotoktól, vagyis az ellenségeskedéstől, a haragtól, az irigységtől és a féltékenységtől, és egy szelíd, nagyon finom viselkedésmódot alakítsanak ki. Ez a mindennapokban úgy nyilvánul meg - és ez számomra tényleg megdöbbentő volt -, hogy például egy nagyon zsúfolt piacon az emberek úgy tudnak mozogni, hogy egyáltalán nem érnek egymáshoz. Tehát valóban valami olyan finom lelki működésük alakul ki, aminek következtében az, hogy például az utcán hangoskodnának, veszekednének, verekednének, vagy az, hogy egy burmai nő megütné a gyerekét vagy üvöltözne vele, az egyszerűen elképzelhetetlen.