Sziddhártha Gautama, a történeti Buddha Kr. e. 566 körül született egy felsőbb kaszthoz tartozó (ksatrija) családban a Himalája lábainál, a mai Nepál déli részén elterülő Sákja köztársaságban. Születését a legenda szerint csodás előjelek kísérték: azonnal hetet lépett, s így kiáltott a világ négy égtája felé: "Azért születtem, hogy megvilágosodjam. A jelenségek világában ez az utolsó születésem." Ifjúkorát fényűzésben töltötte. Szülei féltve óvták a világ szenvedéseitől, de mindhiába. Három egymást követő látomásban szembesült az öregséggel, a betegséggel és a halállal, minek hatására elhatározta, hogy elhagyja otthonát és vándor aszkétaként keresi a megszabadulás útját. Több tanítója is akadt, de végül egymagában, egy bódhi-fa alatt ülve érte el a megvilágosodást. Felismerte, hogy sem az érzéki örömök élvezete, sem a szigorú önsanyargatás nem vezet eredményre; egyedül a bölcs mértékletesség segít. A Buddha tanítása, a Dharma, ezt a középutat vallja. Élete hátralevő felében számos tanítvány csatlakozott hozzá, akik létrehozták a buddhista közösséget, a Szanghát.
A Buddha halálát követő ötszáz év során Indiában mintegy húsz különböző buddhista irányzat jött létre, amelyeket vagy az erkölcsi előírásaik, vagy a nagy távolság választott el egymástól. A Kr. u. I. században új vallási légkör alakult ki. A szerzetesi kiválasztottság, az elvont filozófiai elmélkedés és a szent hitbuzgalom sokakban elégedetlenséget váltott ki, s ez vezetett a mahájána (nagy kocsi) kialakulásához, mely gyakorlatilag új buddhista vallásnak tekinthető. A rivális mahájána és hínajána (kis kocsi) követői közti viták ellenére, e csoportok gyakran békésen megfértek egymás mellett egyazon kolostor falain belül.
A "nagy kocsi" eszmerendszere értelmében a cél nem az egyéni megszabadulás, hanem az egyetemes megvilágosodás. Bódhiszattváknak ("tökélyharcosoknak") nevezték azokat a buddhistákat, akik fogadalmat tettek, hogy minden lény érdekében elérik a teljes megvilágosodást. A bódhiszattvának célja eléréséig számtalan újraszületést kell elszenvednie megszámlálhatatlan világkorszakon keresztül. Ezen irányzat a minden élőlény iránt érzett együttérzést állította a gyakorlat központjába.
A théraváda ("az öregek tana") az egyik legkorábbi buddhista iskola, amely ma már csak Srí Lanká szigetén, valamint Délkelet-Ázsia országaiban honos. Ez az egyetlen máig fennmaradt hínajána iskola. Szigorú kolostori irányzat, amely a megszabadulást csak szerzetesek számára tartja elérhetőnek. A théraváda iskola tartotta fenn a páli nyelvű buddhista kánont, amely a legtöbb, nagy valószínűséggel a történeti Buddhának tulajdonítható tanbeszéd szövegét megőrizte.
A buddhizmus alaptanítása
A Buddha tanítása szerint minden létező szenvedésteli, mulandó és személytelen. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Buddha - a hindu filozófiai iskolákkal ellentétben - nem hitt egy személyes önvaló (Átman) létezésében. A világ anyagi és tudati elemei, összetevői kölcsönös függésben állnak egymástól. Kölcsönös feltételezettségük alkotja a szamszárát, a lét szenvedéssel teli körforgását, amelyből csak akkor lehet kijutni, ha az ember megszünteti e függőséget. A buddhizmus szerint az ember a saját cselekedeteivel (karma) teremti meg a saját sorsát, amelyet születésről születésre el kell szenvednie mindaddig, amíg fel nem ismeri, hogy tapasztalásának nincs valódi alanya. Ezzel megszűnik a személyes akarata és eléri a teljes szabadságot, a nirvánát.
A megszabadulás elengedhetetlen előfeltétele az erkölcsös életvitel, amelynek szabályaiban Buddha egyetért más nagy vallások - mint a hinduizmus vagy a kereszténység - alapelveivel. Ez azonban csak alap az elmélyedéshez, amely az egyetlen mód arra, hogy az ember elérje a végső megszabadulást. A tökéletes figyelem elérésére meditációs gyakorlatot kell folytatni, amely a test, az érzések, az érzékelés, a késztetések és a tudatosság megfigyelésére irányul. A felfokozott figyelem kiterjed az élet minden pillanatára - többek között a rágásra, az ízlelésre, a nyelésre, a vizelésre és a székelésre is. Az önmegfigyelés folyamata során a meditáló megismeri életét, a jelenlegit és a múltbelit, s megérti állandó változását. E megértésből fakad a felszabadultság érzete, ami az embert a különböző meditációs fokozatokon át a megvilágosodás elragadtatottságába emeli.
Agócs Tamás
A karma törvényei
A Karma szó szanszkrit eredetű szó, önmagában cselekvést jelent.
Az egész Világmindenség egy folyamatos létezés és cselekvés, és ami megmásíthatatlanul összefügg egymással.
Minden esemény egy ezt megelőző ok következménye, amely egyben oka is az elkövetkezendő eseményeknek.
Ebben az aspektusban egy állandó láncolatot látunk, amelyben nincsenek véletlenek, amelyben nincs véletlen gondolatunk, vagy érzelmünk, cselekedetünk, hanem minden, ami a mi múltunkból ered, hatással van a jövőnkre.
Az ember minden létrehozott gondolata megjelenik saját belső világában, ha ez jó, az ember belső jellemét építi, és saját eljövendő sorsának erős építőkövét helyezi le.
A negatív gondolatok ugyanilyen erősek, csak azok olyan romboló erőt képviselnek, amellyel az ember az elkövetkezendő eseményekben kénytelen lesz szembe nézni, és viselni az általa megalkotottnak a következményeit.
Az ember saját belső életének, gondolatainak megváltoztatásával, cselekedeteinek tudatosabbá tételével, figyelemmel, és türelemmel sikeresen dolgozhat a karma javításán mindegyik életében.
Idézet a Kamala oldaláról:
A BUDDHIZMUS RÖVID ÉS ÁTFOGÓ LÉNYEGE
A buddhizmus alapítója Gautama Sziddhártha, egy körülbelül i. e. 560-ban, Nepálban született királyi herceg volt. Sziddhártha sokévi meditálás és imádkozás után elnyerte a megvilágosodást, azaz eljutott az élet alapigazságainak végső megértéséig. Ekkor kapta a Buddha („Megvilágosodott”) címet.
Buddha nem akarta, hogy istenként imádják. Azt tanította, hogy az emberek boldogabbak lennének, ha felelősséget vállalnának gondolataikért és tetteikért. Tanításai egyszerűen útmutatások voltak az élethez. Ma több mint négyszázmillió buddhista él a világon, legnagyobbrészt Ázsiában, bár a buddhizmus békés, szeretetteljes eszméi sok követőre találtak a nyugati országokban is.
Buddha élete
Bár Sziddhártha, apja pompás palotájában, a külvilágtól elzárva nőtt fel, mégis boldogtalan volt. Végül kilovagolt a palotájából, s ez az út megváltoztatta az életét. Először egy öregembert, aztán egy beteg embert, majd egy halott embert látott. Kérdéseire azt felelték, hogy az élet tele van ilyen szenvedésekkel. Végül megpillantott egy szegény szerzetest, akinek nem volt semmije, mégis nagyon elégedettnek tűnt. Sziddhártha megfogadta, hogy olyan lesz, mint a szerzetes, és örökre maga mögött hagyta a palotát. Sok-sokévnyi böjtölés és imádkozás után, az indiai Bodh Gaja városában leült egy fa alá. Lehunyta szemét és meditálni kezdett. Amikor felnyitotta szemét, tudta, hogy végre meglátta az igazságot, és megtalálta a szenvedésből kivezető utat.
Buddha tanítása
Buddha a megvilágosodás során rájött, hogy az emberek azért szenvednek, mert soha nem elégedettek azzal, amijük van, hanem mindig többet akarnak. Az embereknek új gondolkodás- és viselkedésmódot kell elsajátítaniuk. Buddha az első beszédében fektette le tanításának alapjait. A tanítás középpontjában a négy nemes igazság állt:
1.Minden létezés szenvedés.
2.A szenvedés oka a mohóság.
3.A szenvedésnek véget lehet vetni.
4.A szenvedés megszüntetéséhez vezető út a Nyolc Nemes Ösvény.
A Nyolc Nemes Ösvény középút a szélsőséges kényelem és a szélsőséges nélkülözés között. Nyolc lépcsőfoka segítségével az emberek bölcsebb, könyörületesebb életet élhetnek:
1.Helyes megértés (Buddha tanításain keresztül).
2.Helyes hozzáállás (pozitív gondolkodás).
3.Helyes beszéd (a hazugság kerülése).
4.Helyes cselekvés (mások segítése).
5.Helyes megélhetés (hasznos munka végzése).
6.Helyes erőfeszítés (jócselekedetek).
7.Helyes törődés (gondolkodás a beszéd vagy cselekvés előtt).
8.Helyes elmélkedés (a higgadt, boldog elme kialakítása).
A buddhizmus a gyakorlatban
Nem sokkal Buddha halála után a követői különböző csoportokra, „iskolákra” szakadtak, attól függően, hogyan értelmezték a tanításokat.
A mahájána iskola Indiából eljutott Nepálba, Vietnamba, Kínába, Koreába és Japánba.
A théraváda iskola Sri Lankán, Burmában, Thaiföldön, Kambodzsában és Laoszban,
a vadzsrajána pedig Tibetben, Nepálban, Bhutánban és Mongóliában terjedt el.
A mindennapi életben minden buddhista ugyanazt az öt parancsolatot követi: ne ölj; ne lopj; ne hazudj; ne kövess el házasságtörést és ne részegeskedj!
Szentélyek és sztupák
A buddhisták számára a Nyolc Nemes Ösvény teljes értékű életmódot jelent, amit mindig igyekeznek a lehető leghűségesebben követni.
A buddhisták szentélyekben és templomokban róják le tiszteletüket Buddha előtt, és meditálnak, együtt a többi buddhistával. Sokaknak az otthonukban is van szentélyük. Az első tíz buddhista szentély tíz kupola alakú földhalom, sztúpa volt, amiket Buddha hamvai számára emeltek. Később további sztúpákat építettek a szent ereklyék, például a szent szövegek másolatai, vagy a híres szerzetesek hamvai számára. A sztúpákból végül díszes építmények lettek. Ma sok sztúpa egy-egy nagyobb buddhista templom-együttes része.
A szerzetesek élete
A buddhista szerzetesek és apácák közösségét szangának nevezik. A szanga a buddhizmus három kincsének - a három dolognak, melyek azért értékesek, mert segítséget és támogatást nyújtanak az embereknek - egyike.
A másik két kincs maga Buddha, illetve tanítása, a Dharma.
Buddha sok-sok éven át élt vándorszerzetesként, mások adományaiból tartva fenn magát. A mai szerzetesek is egyszerű, szigorú életet élnek, a szent szövegeket tanulmányozzák és meditálnak. Néhány országban, például Burmában és Thaiföldön, a fiatal fiúk nevelésük részeként több hónapot töltenek kolostorban. Vannak, akik úgy döntenek, hogy örökre ott maradnak – leteszik az esküt, és maguk is szerzetesek lesznek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
